Khrul - Funebre/Avar/Ravenshades/Ulcisia Castra/Shadowthrone/Koprofaagia

Ezt az interjút Szasza barátom készítette a startoló zine-ja számára, aztán a zineból nem lett semmi és szólt, hogy jelentessük meg a Mirgilus Siculorum-ban, mivel szerinte nagyon jól sikerült ez a beszélgetés. Mivel ezzel én is maximálisan egyetértek ezért íme itt van. Az sem mellékes, hogy hamarosan kapható lesz a Funebre/Siculicidium split MC, amelyhez Khrul barátunknak elég sok köze van! (Mirgilus)


Hail Khrul! Kezdjük az elején az interjút: Mikor és hogyan kerültél kapcsolatba a Metál zenével, és mikor kezdtél zenéléssel foglalkozni?

Hail! 13-14 évesen a Metallica – Fekete albuma volt az első kapcsolódási pont a metál zenével. Egy idősebb srác adta kölcsön kazin, én meg teljesen kiakadtam, mert elsőre kivehetetlen zajnak tűnt az egész. Aztán csak átvettem, mert úgy gondoltam, inkább bennem lehet a hiba, különben miért szeretnék annyian. Aztán néhány hallgatás után kezdett hozzászokni a fülem, utána meg nem volt megállás – akkora Metallica fan lettem, hogy kb 3 évig semmi mást nem hallgattam, csak a Metallica első 5 albumát. A zenéléssel már kiskorom óta foglalkozom – 6-7 éves korom óta dobolok, és már akkor is tudtam, hogy zenész, elsősorban dobos akarok lenni. Egyéb hangszeren (gitárok, szinti) csak az utóbbi 3-4 évben kezdtem el játszani.


Ahogy én tudom, zenész pályafutásodat a Ravenshades-ben kezdted, mint vokalista. Hogy emlékszel vissza erre az időszakra? Hogy definiálnád a Ravenshades zenéjét?

Hát ezt nem jól tudod, mert az első zenekarom Szlovákiában volt 15-16 évesen, a határhoz közel, egy kis faluban, ahol az unokatesómék laknak. Amolyan hard-rock/thrash zenét nyomtunk, úgy fél évig. Aztán a cigányok a dobok kivételével elloptak mindent, ennyi idősen pedig nem tudtuk finanszírozni a banda ismételt beindítását, úgyhogy kénytelenek voltunk abbahagyni; én hazajöttem a dobcuccal együtt, és elkezdtem zenekarok/zenészek után kutatni. Megjegyezném, hogy a gitáros sráccal, Mészáros Péterrel, azóta is tartom a kapcsolatot, aki hihetetlenül technikás és kreatív gitáros lett, és a közeljövőben fogunk is együtt dolgozni. Alapított egy elég brutális/technikás thrash/black/death bandát In Cold Blood néven, és én fogom majd feldobolni az anyagot, ha minden jól megy.
A Ravenshades előtt még volt néhány zenekar, amiben megfordultam – ez az időszak természetesen csak a szokásos útkeresés, szárnypróbálgatás volt. Persze amikor az ember tiniként benne van, meg van győződve a dolog véres komolyságáról. Szóval úgy fél évet énekeltem egy dallamosabb black bandában, majd feloszlott, utána más/jobb nincs alapon beszálltam egy hard/stoner rock bandába dobolni, ahol végül is másfél évet húztam le, és sokat tanultam. Még tagja voltam ennek a zenekarnak, de már elegem volt abból, hogy nem találok megfelelő black metál zenekart, mert én azt a zenét szerettem volna játszani, így azon kezdtem ügyködni, hogy alapítsak egyet. Óriási szerencsémre egy közös ismerős lévén ekkor bukkant fel Padre, és 2001-ben beindult a Shadowthrone nevű 2 személyes stúdió true black zenekar. És csak ezután jött a Ravenshades, akikkel másfél évet zúztam végig, mint énekes – roppantul élveztem a dolgot, énekesnek a legjobb lenni, nagyon szerettem zúzni a színpadon. Ravenshades-ék klassz srácok, és mocskosul jó zenészek! Én úgy definiálnám őket, hogy Magyarország legfaszább, legmocskosabb black’n roll zenekara, kemény, ütős hangzással! Sosem értettem, hogy a kritikákban miért sorolják a sima, ortodox true bandák közé, hiszen elég távol áll a hagyományos Darkthrone-féle sátánista zenétől. Ez sokkal zsigeribb, odabaszósabb, lazább mocsok, erre nagyon be lehet indulni koncerteken. Ráadásul most már Dr. Koga énekel benne, ami megduplázza a Ravenshades nagyszerűségét! Szerintem Dokinak van itthon a leggecibb, leggonoszabb és legegyénibb hangja – Csihar halott, ő az új király!


Végül is hogyan, és miért hagytad ott ezt a remek zenekart? Tartod még a kapcsolatod velük? Barátként, vagy haragban váltatok el?

Egyszerűen egészségügyi problémák miatt. A torkom nem bírta a rendszeres igénybevételt, állandóan bevérzett, volt, hogy elment a hangom, és az utolsó fél évben 2 hetente 2-3 hetes torokgyulladást kaptam, alig tudtam próbára járni. A „What Lives Inside Us” anyagot is torokgyulladással énekeltem fel – egy kiváló produkció lett volna, mint ahogy zeneileg az is, csak én basztam el – életem legrosszabb vokális teljesítménye azóta is. Emlékszem, két napig vettük fel az éneket, mert az első nap a harmadik szám közben egyszerűen elment a hangom. Szerettem volna újra felénekelni, csak hát pénz meg idő…
Hallgassátok meg a Shadowthrone, Funebre vagy Avar anyagokat – azokon hallani, hogy valójában milyen hangom van, azon a Ravenshades anyagon meg olyan, mintha más énekes lenne. Szerencsére Doki torka mindent kibír, he-he… És hogy milyen kapcsolatban váltunk el? Szerintem ez mér kiderült – kurva jóban, barátként! Sőt, Moth-tal, Dokival, és Blackvomit-tal azóta is együtt játszok a Koprofaagiában illetve az Ater Tenebrae-ban. Paganus-szal sincs semmi baj, csak ő épp nem játszik egyik bandában sem a kettő közül. De vele is szoktam találkozni, hiszen mindhárom zenekar közös próbahelyen próbál, mindannyian Klaan tagok vagyunk, ami 5-6 zenekart és azok zenészeit tömörítő szervezet.


Ezután Padréval ketten megalapítottátok a Shadowthrone nevezetű formációt, ahol is könyörtelen, keresztényellenes régivágású Black Metalt nyomtatok. Milyen ötlettől vezérelve alapítottad ezt a zenekart, és mit szerettél volna kifejezni vele?

Egyszerűen csak imádtam a black metált, meg amúgy is életem a zenélés, és már szinte fizikai fájdalmat okozott, hogy zenészek illetve zenekar híján nem tudom magam kifejezni a kedvenc stílusomban, más zenét meg akkor még nem igazán akartam játszani. Az igazi, hibridmentes black metál állt a legközelebb a szívemhez, így egyértelmű volt, hogy ebben szeretnék alkotni én is. Ami a keresztényellenességet illeti, ez leginkább a szokásos korai tudatlan tini lelkesedésnek köszönhető, amikor még nagyon befolyásolható az ember idősebb művészek, zenekarok által. Nem volt még konkrét világképem, határozott, kialakult személyiségem, így a szövegek jobbára a szokásos, klisés, szinte kötelező black mát témákban fogantak. Ez persze nem azt jelenti, hogy azóta megszerettem a kereszténységet, hanem hogy ma már mindenféle vallási, politikai, szellemi, filozófia stb. irányzat iránt ellenszenvet érzek, hiszen mindegyik az ember valamelyik gyengeségére épít, azon keresztül veri rablánca, és vezeti vakon. Inkább nem is foglalkozok már ilyesmikkel, változtatni úgysem lehet rajtuk – mindig lesznek ostoba emberek, akiknek szükségük van valamilyen felsőbb irányításra, ahelyett, hogy megismernék saját magukat és önnön igényeik, vágyaik, törvényeik szerint élnének.
Válaszolva az utolsó kérdésedre, így utólag visszagondolva, még nem akartam kifejezni semmi különösebbet, hiszen elég képlékeny volt még a személyiségem, egyszerűen csak játszani akartam a true blacket. De szerintem ez így természetes. Aki huszon-harminc évesen is ugyanolyan elvtelenül és klisépuffogtatóan üvöltözik a tipikus black metál témákról, az számomra hiteltelen, nevetséges, és baj van az elméjével. Számomra az a művészet ebben a stílusban, amikor már érett, egyéni szövegekkel érik el a valódi black metál érzésvilágot, amikor a gyűlölet, sötétség stb. nem gyerekes konkrétumokban nyilvánul meg.


A Shadowthrone-nak meg is jelent egy, a miskolci Marblebog-al közös demókazettája, mely a Stygian Shadows Productions égisze alatt jelent meg. Hol vettétek fel ezt az anyagot, és milyenek voltak a felvétel körülményei? Hogy kerültetek kapcsolatba Fodor Laci kiadójával?

Itthon vettük fel, számítógép segítségével. A legnagyobb hiányosság azonban az volt, hogy ekkor még szinte semmit sem értettem az audió/zeneszerkesztő/keverő programokhoz. Dávid László küldött egy levelet és így.


A szaksajtótól és a BM rajongóktól milyen visszajelzéseket kaptatok erre az anyagra? Hány darabot sikerült eladni belőle?

Rajongóktól szinte semmit, csak 2-3 embertől, és a sajtótól is a ténylegese, reálisan megérdemeltet: 10ből 7pont körül, egy jobb fajta anyag a tucatból. Mindennel együtt úgy 180-200 db fogyott belőle.


Ezután Ulcisia Castra névre kereszteltétek át a zenekart. Miért? Mit jelent ez a név? Mit kell tudnunk az Ulcisia Castra-ról? Talán a zenei irányvonal is változott a névvel együtt? Mikorra várhatunk új anyagokat a zenekartól?

Hű, hát ez egy elég kacifántos és nem túl szokványos dolog; megpróbálom nagyon tömören elmesélni. Tudni kell, hogy black metált én is és Padre is a Shadowthrone-ban játszottunk először, ahhoz képest nem volt rossz produkció. De mi mindenképp jobbat, egyénibbet akartunk. Különösen én – szinte már beteges hadjáratot indítottam a klisék, szokásos dolgok ellen, és a személyiségem is elképesztően sokat változott – sok dolgot teljesen másképp látok már azóta. A névcsere különösen nagyon rosszul esett, hogy baszogattak, hogy nem túl egyéni, meg hogy Satyricon, pedig a lelkem legmélyéről fakadt, szerintem egy kibaszott jó név volt, amely egyértelműen jelzi, hogy milyen zenét játszunk. És hát basszák meg, sokkal szarabb, kiszámíthatóbb nevek vannak, akiknek meg istenítik az anyagait, mi meg Padréval kettéröhögjük magunkat a nevükön. De ekkor még befolyásolhatóak voltunk. És ha ez nekik klisé, akkor nekem meg klisé már maga az angol zenekarnév is, hiszen 10-ből 8-an angol zenekarnevet választanak.
A következő lépés az volt, hogy olyan nevünk legyen, ami kapcsolódik hozzánk. Így hát felvettük Szentendre régi, római, latin nevét: Ulcisia Castra, melynek jelentése: Farkasvár. Ezzel már mindenki elégedett lehet: nem klisés, klassz a jelentése, kapcsolódik hozzánk, és bár vannak latin nevű zenekarok, nem túl gyakori, hogy ennyire tényszerűen kapcsolódjon hozzájuk a jelentése; mivelhogy mindketten szentendreiek vagyunk. Lényeg az, hogy a Shadowthrone anyag megjelenése után három évig egyfolytában csak próbáltunk, kb 2-4-szer hetente, felvettünk vagy 15-20 demót, írtunk kb 50-60 szöveget. Nem akartuk elkövetni azt a szokásos hibát, hogy félévente mindenféle szarral elárasztjuk az undergroundot, aztán amikor kialakul, letisztul a stílusunk, kezdjük el tagadni meg magyarázni a múltat, mint sokan mások. Abszolút nem vagyunk azok a tipikus metál arcok, nincs bennünk az az ésszerűtlen, elvtelen lelkesedés, hogy mi mindenkinél jobbak vagyunk; óriási önkritikával rendelkezünk. Aztán a három év távlatából visszanézve láttuk, hogy óriási utat tettünk meg, az Ulcisia Castra már egyáltalán nem egyenlő a Shadowthrone-nal, nem annak a folytatása. Az Ulcisia Castra egy önálló, új zenekar, mely technikás, brutális death/black/thrash metált játszik, értelmes, mondanivalóval rendelkező szövegekkel – ezek talán leginkább a thrash/hardcore bandák világára emlékeztet. Az utolsó kérdésedre válaszolva nem lesz új anyag, hanem az első UC anyagot 2004. augusztus 23.-ától kezdjük el felvenni, ami egy 5-6 számos EP CD lesz.
Fontos tudni, hogy Padre időközben kiszállt, mivel az UC egy professzionális, koncertező, sokat próbáló, rendszeresen anyagokat készítő zenekar kíván lenni, Padre számára viszont nem ennyire életcél a zenélés, ráadásul ő nincs annyira oda ezért a technikás játékért. Viszont az összes faszkalapnak üzenjük, hogy újra lesz Shadowthrone!!! Nem alakult újjá, hiszen sosem oszlott fel! Ma már látjuk a különbséget az UC és a ST között, most mát pontosan tudjuk, mit akarunk a Shadowthrone-nal – egyszerűen csak zsigeri, primkó black metált, mindenféle felhajtás nélkül. A ST felállás tehát a régi, az UC-é viszont: Khrul-zene, dob, szövegek, háttérének, zenekarvezető. Fecó-zene, gitárok. Zsolt-basszusgitár. Tibi-ének, szövegek. És Padre végül is egy hatodik tag maradt, mert ő csinálja a logót, designt, honlapot stb. Meg amúgy is a próbaterem náluk van.


A Black Goat Productions gondozásában hamarosan meg fog jelenni egy Bathory tribute LP, amelyen a Holocaust című nótával képviseltetitek magatokat. Miért pont ezt a dalt választottátok? Fontos számodra a Bathory? Mit gondolsz Quorthron június 20.-ai haláláról?

Mindenképp olyan számot akartunk, amit egyrészt nem dolgoztak még fel ezerszer, nem tipikus Bathory sláger, másodszor illeszkedjen az UC zenei irányvonalába és legyen jó koncertnóta – a Holocaust pedig minden szempontból egy jó kis zúzós thrash/black nóta, és a szövege sem a szokásos blackes faszság. Egyébként az UC első anyagára is feltesszük, hogy azok is hallhassák, akik nem szerzik majd be a válogatást, mert ez egy igen jól sikerült feldolgozás – nem egyszerűen csak eljátsszuk (szerintem az nem is feldolgozás csak ledolgozás lenne), hanem tényleg át is alakítottuk.
Olyan szempontból fontos számomra a Bathory, hogy nagyon szeretem az epikus korszakát, sokat jelentenek nekem azok az albumok. Egyébként az összes lemezét ismerem és meg is van majdnem mind. Quorthron korai halála elgondolkoztató, és kicsit elrettentő is, hogy eddig még tudtommal egy black metál zenész sem nagyon érte meg a 40 éves kort. Vagy megölik őket, vagy öngyilkosok lesznek, vagy egyszerűen csak meghalnak, vagy rács mögött élnek.


A közelmúltban adtatok is néhány koncertet az ország különböző pontjain. Milyen tapasztalatokra tettél szert a koncerteken? Mi a véleményed a magyar BM-es koncertközönségről?

Én ezeket a koncerteket csak bemelegítő koncerteknek tekintettem, lévén hogy a többieknek ezek voltak az első koncertjeik. Ilyen szempontból nem voltak olyan rosszak, de nekem elég szar volt, sokkal több rutint, zúzást vártam volna a színpadon – le is basztam a többieket, és azóta is prédikálok nekik, hogy a színpadra meghalni, ölni megyünk fel, nem azért, hogy álljunk, mint egy darab fasz, és rezzenéstelen arccal egyszerűen csak eljátsszuk a szar dalainkat – mert ilyen mentalitással akármilyen jó dal is csak egy szar dal lesz. Épp ezért próbán is szoktunk gyakorlatozni, elhívunk haverokat, meg azok haverjait, akiket nem ismerünk, hogy szokja a koncert feelinget a zenekar. Biztos hülyén/furán hangzik, de van értelme és látható eredménye. Addig nem is nagyon akarok koncertezni, amíg azt nem érzem, hogy most már oké, tudunk valamit nyújtani az embereknek. Minek fárasszuk le szegényeket, miért az ő pénzükön kupálódjunk ki, ha megtehetjük ezt a próbateremben is, csak önfegyelem és következetesség kell hozzá. Így a sokszor nem is olyan olcsó belépőkért már tudunk valami érdemlegeset nyújtani. A black metál közönség általában szar: a színpadtól távol, karba tett kézzel állnak unott arccal, otthon meg azon sírnak, hogy nincsenek brutális koncertek. Pedig ez az ő hibájuk: sok zenekar van itthon is, akik forgácsot csinálnak a színpadból, csak épp a faszkalap nép nem mozdul be. Pedig ha a zenekar is zúz rendesen, úgy lenne helyénvaló, ha az emberek is véresre szaggatnák egymást. Csak áhítoznak a nyugat után, mintha ott valami misztikum lenne a jó koncert, pedig ott egyszerűen csak nem félnek az emberek szétbaszni egymást. Nem csak a pofájuk jár, hogy ők milyen kemény, gonosz true arcok, hanem a gyakorlatban is azok.


Funebre néven van egy egyszemélyes Black Metal projekted is. Mit kell tudnunk erről a „zenekarról”? Szerintem nagyon öngyilkos hangvételűek a Funebre dalok. Egyetértesz? Mit gondolsz az öngyilkos ideológiát népszerűsítő bandákról, és kiadókról?

A Funebre jelentése: zenében komoran, gyászosan. Zeneileg semmi extra, hagyományos tucat true black, csak éppen ez jól, ésszel és lélekkel van összerakva. Ami kapcsán mégis kiemelhetjük a Funebrét, azok a tartalmas gondolatokat rejtő, magyar nyelvű szövegek. Megjegyzem, nem azért magyarnyelvű, mert bármilyen ezzel kapcsolatos nemzeti szélsőséget támogatnék esetleg, vagy mert úgymond mostanában ez divatos – legalább is állítólag, valakik szerint. Én nem tudok erről, hogy divatos lenne, a Turulvéren, Hetumogeren, Baskírián kívül nem tudok más hazai bandáról, amelyik anyanyelvén nyomná – de ez nyilván az én hiányosságom. Mindenesetre én csak és kizárólag azért éneklek magyarul, mert ezt kifejezetten a magyar „közönségnek” szánom, hogy végre valami értelmeset halljanak true zene mellett. Azért ennyire fontos a Funebrében a szöveg, mert egyrészt a Funebrében írom a legjobb, legmélyenszántóbb gondolataimat szerintem, másrészt ez viszi el a produkciót – mert zeneileg egyértelműen nincs semmi különös benne, de így, hogy értelmes, elgondolkodtató szövegvilága van, már mindjárt másképp hallgatja az ember. Ezért is jött létre a Funebre – elegem lett a sok kisköcsög gyerekes, nevetséges megnyilvánulásaiból, akik kibaszott gonosznak, truenak állítják be magukat, kendőzve ezzel a tehetségtelenségüket, meg a kreativitás hiányát, és olyan elcsépelt, primitív szövegekkel támogatják meg a zenéjüket, hogy méltán tették az ortodox old-school true black metált a nevetség tárgyává, az ostoba lázadó tinik zenéjévé, amit mások kinevetnek és megvetnek. A Funebrével meg kívánom mutatni, hogy a true black igen is a sötét, mély, és/de filozófikus gondolatok és érzések megjelenítésére jött létre, értékes és tartalmas műfaj, nem elmeháborodott lelkibeteg tinédzserek játszótere!
Az old-school true black nem nevetséges és nem gyerekeknek való! Ezek a kis faszok még arra sem veszik a fáradtságot, hogy áttanulmányozzák a régi szövegeket, és hihetetlenül el vannak telve maguktól, amikor leírják a satan-darkness-evil-hate kombinációt, durvának szánt kliséket puffogtatnak a sajtóban, pedig kibaszott nevetséges. Egyrészt azért, mert ez a téma akkor számított komolynak, amikor felbukkant, de ma már rég lehúztak róla minden bőrt, ma már hitetlen az előadása, másrészt a régiek fogalmazásmódja messze felülmúlja a jelen kor „gonosz sátánistáit”. Az ilyen típusú szövegek kiszámíthatóan, egyszerű szavakból, primitív megfogalmazással születnek többnyire, és ettől válik az egész szánalmasan nevetségessé. Olvassák el pl. a Darkthrone Under… szövegét – filozófia és értelem van benne. A Funebre is ezt próbálja meg visszaadni, csak más témák felé fordulva, mert szerintem az eredeti black metál témakör már kimerült, tökéletesen megfogalmazódott, és minden további próbálkozás csak azok meggyalázását, csorbítását eredményezi. A változás egyszerűen nélkülözhetetlen, és nem szükséges rossz – érdekes, hogy csak a black metálban ennyire konzervatívak az emberek. De ilyen alapon nem is jöhetett volna létre maga metál műfaj sem, hiszen ha ennyire korlátoltan, ésszerűtlenül ragaszkodnánk az alapokhoz, akkor még most is mindenki beat zenét nyomna öltönyben, gombahajjal. Nem azért születik meg valami, hogy örökre úgy maradjon, mert csak az a jó – csupán lerakja az alapokat, utat mutat, ösvényt nyit a kreatív elmébe. Visszatérve a Funebrére: a szöveget körüllengő atmoszféra viszont változatlan kell, hogy maradjon – szerintem a Funebre esetében tökéletesen fellelhető a gyűlölet, a fájdalom, a gonoszság stb, de nem mosolyogtatóan nyilvánvaló módon, én nem feltétlen egyértelműen negatív töltéssel – hiszen minden csak nézőpont kérdése. Számomra ezek a dolgok lehetnek akár pozitívak is. Éppen ez a lényeg – ez nem mindenkinek szól, csak azoknak, akik fogékonyak rá. Más szövegvilág, de az eredeti érzésekkel – ezért fontos nekem a szöveg; arcul csapni a hitvány férgeket, akik belülről rohasztják a műfajt. Orbitális baromság a keresztényekre mutogatni, hiszen azok kurvára leszarják a black metált, azt se tudják létezik, másrészt ma már nincsenek is keresztények – a valódi problémát, az igazi ellenséget a fentebb említett faszkalapok jelentik és azok, akik támogatják őket.
Projectnek indult a Funebre, de már nagyon fontos számomra, mert a komorabb, gyászosabb legbelsőbb érzéseim vetítődnek ki benne. Nem tudom megítélni, öngyilkos hangulatúak-e. Én csak tapasztalható formába öntöm az ihletet – ha elkezdeném analizálni, elveszne a spontaneitása és a mögöttes tartalom.
Fura ez az öngyilkos propaganda mind zenész, mind kiadó részéről. Hiszen mindkettő növeli anyagi javait az újabb és újabb lemezkészítésekből és eladásokból. Számomra ez úgy lenne hiteles, ha megírna egy lemezt, öngyilkos lenne, valaki kiadná ezt az anyagot, és az is öngyilkos lenne. Eléggé kétkedve fogadom, mert olyan bort iszok vizet prédikálok dolog ez, hogy öljétek meg magatokat, persze csak ha megvettetek pár ezer lemezt, mert kéne egy új kocsi… Persze nyilván vannak hiteles előadók és kiadók, akik ezt az egészet inkább elvi, lelki síkon, egy elvontabb formában értelmezik, amikor olyan hangulatban vagy, hogy az adott zene hallgatása szinte önmagad elpusztítása, miáltal egyben meg is tisztulsz. Az ilyesmi elképzeléssel magam is szimpatizálok, és igen, ha már szomorú dalt írok a Funebrében, akkor az érje el ezt a hatást.


A Funebrének hamarosan meg fog jelenni a romániai Mirgilus Siculorum védnöksége alatt egy split-cd kiadványa, a szintén romániai (székely) Siculicidium zenekarral közösen. Ha jól tudom, a kiadványon a Siculicidium dobokat is te fogod szolgáltatni. Hogy kerültél kapcsolatba ezzel az igazi Underground kiadóval, illetve a Siculicidium zenekarral? Mi a véleményed róluk?

Úgy kerültem kapcsoltba velük, hogy te elküldted a Funebre demót a Mirgilus Siculorum kiadónak, ő meg jelzett, hogy kiadná splitként – és megkérdezte, hogy nincs-e kedvem vendég zenészkedni. Nekem meg alapból van, szívesen vállalok ilyen felkéréseket, de ez meg különösen izgalmas volt, mert semmilyen instrukciót nem kaptam, semmi dobgépes téma, hogy tanuljam be és azt doboljam fel, de még csak vázlat sem volt. Elküldték a három dalt csak gitárokkal előadva, és azokra a magam elképzelése alapján találhattam ki bármit és bárhogyan. Megkaptam az első anyagukat is – azt hiszem ez lesz majd a második – és azt vettem alapul. Nem túl bonyolult, visszafogott, inkább a gitárokat, ritmust kiszolgáló dobjátékot hallhattam azon, így ennél az anyagnál sem törekedtem semmi különösebb extrára. Nekem az első anyaguk nem igazán tetszik, de ez a második többszörösen jó, ez már kifejezetten tetszik, olyan, mintha egy másik zenekar lenne, nagyon jó! (az ilyen felesleges stíluskereső, drasztikus minőségbeli különbségek elkerülése végett döntöttünk annak idején arról Padréval, hogy inkább gyakorlunk 2-3 évet, amíg biztosan ki nem derül, mit is akarunk, mintsem elárasszuk az undergroundot mindenféle vacakkal – félreértés ne essék, a Siculicidium első anyaga ettől még távolról sem vacak!)


Ezen kívül érdekelt vagy még a hazai Koprofaagia zenekarban is, ahol szintén dobosként tevékenykedsz. Ez a zenekar egy igazi, ízig-vérig totál beteges Grind-banda! Ez a stílus nem volt jellemző rád eddig. Mégis, hogy keveredtél bele ebbe a hordába? A zenekar hívott, vagy Te kerested meg őket?

Ami a totálisan beteges grind-banda megnevezésedet illeti, abszolút nem értek veled egyet! A Koprofaggia összetett gore banda, black/death/thrash elemekkel, grindcore megközelítés csak a régi dalokban érhető tettem – én konkrétan egyről tudok –, de amúgy sokkal inkább a gusztustalan, szélsőséges, beteges brutalitására mondhatjuk, hogy grindcore, ha már mindenképp meg akarjuk említeni a grindcore stílust, de ezek a dolgok amúgy abszolút a gore része, vagy talán még inkább. Mi egyszerűen csak tetem metálnak hívjuk. Úgyhogy a grindcore stílus most sem jellemző rám. És hogy hogy keveredtem bele? Hát alapból a Koprofaagia is Klaan zenekar Klaan tagokkal, így a fél gárdát már korábbról ismertem. Valami elmebeteg azt találta ki, hogy ezt a SZAR zenekart az egyszerű, gyanútlan halandóknak is meg kell tapasztalniuk, ezeknek a hullabaszó faszoknak meg van egy kibaszott szarevő dobosuk, így a koncert előtt egy héttel felhívtak, hogy nem ugranék-e be. Mivel ismertem a fél tagságot, gondoltam, rossz nem lehet, úgyhogy miért ne. Hozzám vágták a bemutatkozó, még dobgépes Bolus Laxans CDt, csaptunk három próbát, aztán sokkoltuk Győrt! Azóta meg járok próbára – amit megjegyzem, nem viszünk túlzásba, de épp így a jó – megmaradt a spontaneitás, semmi sincs erőltetve. Szóval mindenféle különösebb ceremónia, nagytanácskozás nélkül tag lettem és kész. Mindenkit agyonverek és megalázom azt a „Szarosfasztavalagambamertnagyonszeretem!” Dokit, he-he, aki mellesleg a boszibaszó Herri Potter reinkarnációja a valóságban!


És még nincs vége a stílus-kakofóniának, ugyanis van még egy gépzene-projekted is, Avar néven. Noha kedvelem az ilyen zenéket is, mégsem tudom besorolni az Avart sehova sem, szerintem nagyon egyedi. Kérlek, néhány mondatban ismertesd az olvasókkal, mit is jelent neked az Avar?

Hát én sem tudom, milyen stílusú is az Avar. Legegyszerűbb és talán legjobb körülírás ekképp hangozhatna: rövid, 3 perc körüli, 2-3, egyszerű, de éppen ezért roppant fogós, lélekbehatoló témából álló, valamennyi énekstílust megjelenítő, magyar költők komor, depresszív verseit megéneklő zene, szinti-kórust használva fő hangszerként és néhány effektet hangulatfokozáshoz, törekedve a monumentalitásra és katarzisra. Ez is, mint a Funebre is fontos számomra, mert ez is a lélek mélységeit járja, csak más úton, és ugyanakkor elég művészi is a versek miatt. Hozzátenném, hogy zene mindig önmagában születik, sosem egy adott vershez írom – próbáltam néhányszor, de úgy nem ment. És nem ritka, hogy több versből állítok össze egy szöveget – a téma mindig megvan a fejemhez, ahhoz keresek olyan verset, amivel tökéletesen kifejezettnek érzem magam és azonosulni tudok vele.


Most, hogy már ismertetésre kerültek a különböző érdekeltségeid, térjünk rá egyéb dolgokra: Zenészként, milyen hatásokat mondhatsz magadénak? Melyek azok a zenekarok, amelyek inspirációt adtak a munkáidban?

Maradandó hatások mindenkit akkor érnek, amikor ismerkedni kezd egy adott dologgal, így rám is csak a korai időkben voltak hatással más zenekarok, zenészek, és az általuk szerezett tapasztalatok, ismeretek alapján alakult ki, jobban mondva véglegesítődött a saját stílusom – mint mindenki másnak. Ezek a hatások pedig megegyeznek a top 10-emmel. Talán azt mégis megemlítem, hogy dobosként kik voltak rám hatással, hiszen mégiscsak ez a fő hangszerem, meg az egész életem a dobolás szeretete körül forgott, amíg meg nem tanultam más hangszereken is játszani. Még most is a dob a mindenem, de az életem kiteljesedett a komplett zeneszerzésben, dalírásban. Bármit fel tudnék adni érte – pénzt, nőt, barátot. Szóval: Lars Ulrich (Metallica), Nickolas Barker (COF-beli munkássága), Gorgoroth dobtémák az Anti/Under/Destroyer albumon.


Légy szíves, nevezd meg minden idők 10 legjobb Metál lemezét!

Ez elég nehéz kérdés, mert több olyan zenekar is van, amelyeknek több albuma is kedvencnek mondható, és nem tudnék különbséget tenni köztük, úgyhogy inkább csokrokba szedem. Megjegyezném, hogy ezek az én személyes kedvenceim, és távol álljon tőlem, hogy valóban azt gondoljam, ezek minden idők legjobb albumai. Szerintem ilyenek nincsenek is – mindenkinek megvannak a maga kedvencei, melyek mögött sok esetben személyes élmények, érzések, történetek húzódnak meg, így sokszor nehéz ésszerűen megmagyarázni, hogy miért éppen az tetszik, ami. Tehát az én top-10-em, nem tetszési sorrendben:

1. Bathory – Hammerheart/Twilight/Nordland 1
2. Burzum – Filozofem
3. Cradle Of Filth – Dusk & Dimmu Borgir – Mourning Palace szám
4. Dark Funeral – Vobiscum
5. Deicide – Once Upon The Cross
6. Gorgoroth – Anti/Under/Destroyer
7. Immortal – Pure/Heart
8. Metallica – Ride/Master
9. Samael – Passage/Eternal
10.Satyricon – Dark/Nemesis


Mit gondolsz a hazai Black Metal mozgalomról, illetve a magyar zenekarokról?

A sok szemétről fölösleges szót ejteni, hiszen ilyenek mindenhol vannak. Viszont a jókról sokkal kevesebbet hallani, a legtöbben csak a szarságok felett keseregnek. És pont ezért olyan az underground, amilyen. Amíg az olvasók/rajongók mindenhol, mindenkitől csak azt hallják, hogy ez és ez a banda milyen szar, tele van ilyen-olyan nyúlásokkal/hatásokkal, ez meg az a zenész meg akkora faszfej, legalábbis a haverom haverjának az ismerősének a haverjának az ismerősének… stb szerint, nem csoda, hogy az emberek feje tele van mindenféle alaptalan ostobasággal és nem nagyon támogatják a magyar undergroundot, csak az MHH által magasztalt bandákat szeretik – hozzátenném, hogy ezek a bandák is jók, de a többsége nem jobb, mint más! Ezt a kis bevezetőt arra szántam, hogy felvezessem a tényt:
A MAGYAR ZENEKAROK PONT OLYAN JÓK, MINT BÁRMELY MÁS NEMZET ZENEKARAI, SŐT, SOK MAGYAR BANDA NEMZETKÖZI VISZONYLATBAN IS KIVÁLÓ, KREATÍV, MINŐSÉGI ANYAGOKAT PRODUKÁL MINDENFÉLE SZEMPONTBÓL – SZÖVEG, ZENE, HANGZÁS, BORÍTÓ, KONCERT STB!!! AKI NEM TÁMOGATJA EZEN KIVÁLÓ MAGYAR BANDÁKAT, AZ NE VEGYE MAGÁNAK A JOGOT ÉS BÁTORSÁGOT, HOGY EGYÁLTALÁN A ZENE KÖZELÉBE KERÜLJÖN!!!
Azt hiszem minden hazai banda nevében mondhatom az olvasóknak, hogy ha nem az X-edik haverotoknak hinnétek el mindenféle pletykát, sőt, még a legjobb haverotoknak se, akkor sokkal előbbre tartanánk mindannyian! Csak és kizárólag a saját tapasztalás lehet a mérvadó, hiszen minden ember más! Ha nem sajnálnátok azt a néhány üvegnyi sör árát egy-egy kiadványért, és eljárni és aktívan közreműködni a koncertekre, akkor pumpálódna annyi anyagi dolog a rendszerbe, hogy egyre jobb és jobb produktumokat kaphatnátok. Nem a külföld után kellene sírni, hanem végre venni a bátorságot elkezdeni egy kis befektetéssel, lelkesedéssel, kitartással a hazai undergroundot nem pedig hihetetlenül ostoba és gyerekes, teljesen felesleges módon utálkozni, irigykedni! Tehetségben, kreativitásban nincs különbség itthon és külföld között, csak itthon nincs elég pénz megvalósítani az ötleteket. Pedig ehhez nem kellene sok pénz, csak épp annyi, hogy nem száz ember veszi meg az 500-800 forintos kazit és 400 lemásolja, hanem mind az 500-an megvennék. Aki mégis a lehető legjobb kiadványra törekszik, az kénytelen 2-3 évig gyűjteni, vagy minden pénzét erre költeni és akkor meg nem tud megélni. Három fő probléma van: a zenekarok irigyek egymásra, a média főleg az ellentéteket, hiányosságokat emeli ki, az emberek mindezt elhiszik és szarnak bele támogatni a bandákat.
Amíg ez nem változik, így is marad a helyzet. Zenekarok részéről nincs más megoldás, mint 4-5-en összefogni és évi 3-4 koncertet adni, mert többre nincs lehetőség és nem éri meg. Az emberek meg fanyalognak, hogy kevés a jó koncert. Minek koncertezzünk, ha senki nem veszi meg az anyagainkat, annyian sem mennek el a koncertre, hogy a benzint kifizessék a szervezők, és egyáltalán: nincs semmi élvezet lerészegedett faszfejek előtt játszani, akik tevékenysége kimerül abban, hogy karba tett kézzel jó messze a színpadtól unott arccal állnak. Jelenleg csak az éri meg, ha a zenekarok helyben játszanak környékbeli zenekarokkal. Pl a Pest-megyei bandák főleg Pesten játszanak. Ezért elszigetelt az underground, szinte megyei szinten működik és ellenségnek/konkurenciának tekintik egymást.


Mi a véleményed a különböző világvallásokról, különösképpen a kereszténységről? Hogy vélekedsz a Metál, és a vallás szembenállásáról?

Ma már nem igazán érdekel ez a dolog. Régen, még a metál kezdetén szinte kötelező illetve divat volt a metálnak valamilyen vallással szemben állnia, de ma már kinőtte magát ez a dolog, kimerült a téma, nem hiteles és már az egész világ szarik a vallásba, az öregasszonyokon kívül senkit nem izgat egy kis istenkáromlás, templomgyújtogatás.
Kereszténység? Ugyan már! Ez már régen is csak politika volt, ma meg már főleg. A hétköznapi emberre nincs semmilyen közvetlen hatással. Nem is értem ezt a sok száz évet visszamaradott embert, akik a kereszténységet gyűlölik esztelenül. Úgy értem kiket is gyűlölnek valójában? Hiszen ma már nincsenek is igazi keresztények, tehetsz bármit, foglalkozhatsz okkult dolgokkal, ma már nem fognak meglincselni, a politikusokat meg nem érdekli a metál – nem is tudnak róla! A nyomorúságos, szánalmas életéről meg csakis az egyén tehet, de belátom, sokkal kényelmesebb ezt a dolgot másra kenni, csak éppen ez önámítás és megvetendő szánalmas gyengeség. Aki képtelen a saját sorsán változtatni, az akassza fel magát, de ne mást okoljon, mert gyűlöletesebbé válik, mint akit gyűlöl. Mint mondtam kereszténység már csak a legmagasabb egyházfőkben lelhető fel, de ők meg politikusok csak ez egy plusz ütőkártya, hogy ők papok. Így ha valakinek baja van a világgal, amelyben él, nos az nem a vallások hibája, hiszen alapvetően mindegyik békére, jólétre buzdít, hanem a kibaszott politikusoké!
A metálnak inkább a politikai rendszerek ellen kellene támadnia, amennyiben a világ szarságainak mibenlétét keresi. A vallások kora már rég lejárt, vegyük észre a palást alatt rejtőző politikust. Ha nem lennének vakok és buták az emberek, minden vallás igaz hívői lemészárolnák a vezetők nagy részét, mert kurvára nem a vallás irányításával foglalkoznak, hanem a politikán keresztül a világéval, és csak kiveszik a pénzt az emberek zsebéből. Hihetetlen jó dolog a vallás egy tolvaj szemszögéből, hiszen még a legnagyobb rablást is eltakarja a hívő szeme elől. Nem lát a tükör mögé, ami mögött féktelen orgia, világi tivornya folyik, ő csak a csendes egyszerűséget, békességet látja benne. És ez sosem fog megváltozni, amíg ember él. Épp ezért nem is érdekel, mert hiábavalóság az egész, illetve az egyetlen ellenszer, ha nem foglalkozol vele. Az istenek meghalnak, ha nem tápláljuk őket hittel.


Mivel foglalkozol a civil életben? Nyilván a zenélésből nem lehet megélni… Hogy telik egy átlagos hétköznapod?

Valóban nem lehet megélni a zenélésből, de hogy mivel foglalkozom a civil életben, az teljesen lényegtelen, mert nem azért csinálom, mert szeretem vagy érdekel, csak rá vagyok kényszerítve a pénzkeresésre, mert hát erről szól ez a világ. Ha lesz jobb, továbbállok és így tovább. A jelenlegi munkában egy jó van: 12 órás műszakok vannak, így egy hónapban kb 15 nap szabad, és meló alatt sem kell semmi különösebbet csinálnom, ha minden rendben megy, így akár munkahelyen is foglalkozhatok zenével. És nem kell elviselni sok faszfejet magam körül, mert egyedül vagyok. A legszarabb, hogy felelősségteljes munka, de kurvára nem fizetik meg. Nem is élek meg belőle. Csak és kizárólag a zenekarra meg némi kajára/szórakozásra költöm.


Zenészként mik a terveid a jövőre nézve? Van olyan álmod, amit mindenképpen szeretnél megvalósítani, mielőtt meghalsz?

Minden zenei érdekeltségemmel egyre jobb kiadványok megjelentetése egyre profibb, nagyobb kiadó segítségével, néhány koncert, és végül kijutni külföldre, és zenészként megélni annyira, hogy ne kelljen dolgoznom, csak a zenével foglalkozhassak. Ha itthon kéne maradnom, akkor úgy tervezem, hogy kitanulnék valamilyen stúdiós dolgot – hangmérnök, producer, és egy fasza stúdióban melózni. Szóval mindenféleképpen 5-6 év múlva már nem szeretném, ha más is szerepelne az életemben a zenélésen kívül.


Khrul, köszönöm az interjút. A legjobbakat kívánom neked minden téren! Fejezd be az interjút, ahogy jónak látod, és üzenj valamit az olvasóknak!

TÁMOGASSÁTOK A MAGYAR ZENEKAROKAT, MERT KIVÁLÓ BANDÁKRÓL VAN SZÓ, VILÁGSZÍNVONALÚ PRODUKTUMOKKAL!!!


Contact: khrul@freemail.hu

by Kovács „Szasza” Szabolcs

<<Vissza