History of Transylvania

SZÉKELY HIMNUSZ
( hosszú változat )


Ki tudja merre, merre visz a végzet
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Segítsd még egyszer gyôzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen!

Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!

Ameddig élünk, magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha,
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha!

Keserves múltunk - évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, a labanc rabigált.
Jussunk e honban, magyar-székelyfödön
Szabad hazában éljünk boldogan!

Ki tudja innen merre visz a végzet
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát királyunk itt vár a te néped,
Székely nemzeted, Kárpát-bérceken.

Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Háborgó szélben, zúgó tengeren,
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!

Édes Szűz Anyánk könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérzô nemzetet,
Jussunk e honban, magyar-székelyfödön
Szabad hazában éljünk boldogan.

Maroknyi székely, porlik, mint a szikla,
Haláligában meggyötörten él,
Szemünk a korbács százszor eltalálja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!


 
NATIONAL ANTHEM OF THE SZÉKELYs

This is the verse, note and music of the National Anthem of the Székelys, a Hungarian ethnic group, the original inhabitants of Transylvania.
This Anthem was composed in 1918, when Rumania occupied Transylvania and 200,000 Hungarians fled to Hungary, among them was 50,000 Székelys.
Their cares, despairs, hope in a miracle is chanted in this slowly moving, sad, very touching melody. Strating with a question "Who knows where destiny is leading us?", the song tells about the suffers the Székelys endured from the Tartars, Turks, Habsburgs, and it is in fact, a prayer to God to save their land, Transylvania.

 

TRANSYLVANIA

Transylvania had been the integral part of the Kingdom of Hungary since 1000 until 1921, and is the citadel of the Hungarian culture in the Carpathian Basin. At the end of World War I, as part of the Treaty of Trianon, 1920, the Allies annexed Transylvania from Hungary to Rumania (to whom Transylvania had never belonged before), however, the region remains a treasury of the one-thousand-year old Hungarian culture and people in the Carpathian Basin.
Geographically, Transylvania lies in the Carpathian Basin. Its original and native inhabitants are the Hungarians. During the centuries and after many wars, the Hungarian kings invited other ethnicities, such as the Saxons from Germany, to settle and fill the place of the decreased Hungarian population, and to replenish the land of Transylvania again. Other groups, such as the Rumanians, came in Transylvania later. Their first groups are mentioned in chronicles dated the 13th century, quoting them as poor shepherds wandering with their flocks from Wallachia across the Carpathian Mountains to seek asylum and refuge in Hungarian territory.
But there is another ethnic group within the territory of Transylvania proper, about which, very few words are usually spoken; these are the SZÉKELYs. The Székely people live in their very nice Székely-land (Hung. Székelyföld) for more than a thousand years, longer than the Hungarians, Germans, Rumanians or anybody else in Transylvania.
Ethnographically and culturally, the Székelys belong to the Hungarian group, speaking Hungarian language, having the same culture, and they are regarded as the oldest core of Hungarians in Transylvania. A bit different from the Hungarians in nature, the Székelys are believed to be the descendants of Attila the Hun, The Scourge of God, who arrived with his troops in Transylvania around the 5th century. With the retreat of Attila, the Székelys stayed behind, later joining the seven Hungarian tribes conquering Transylvania in 896. The Székelys are known to be strong-willed, hard-working, resourceful people who are, at the same time, temperamental, full of virtue, and have a funny sense of humor; something that an outsider cannot always figure out (Hung. székely góbé). They are honest, trustworthy and passionate, sometimes hard-necked people who are very proud of their heritage.
The Székelys live in Székely-land which they organized into 5 administrative jurisdictions, referred to as széks; these are: Maros-szék, Csík-szék, Udvarhely-szék, Három-szék and Aranyos-szék. They wear their characteristic national costumes, eat from their own cousine and live in towns and villages which are very clean. The Székely villages can be recognized easily, because of the characteristic carved-wood gates opening to the courtyards, referred to as Székely gates (Hung. Székely kapu; see image on the left).
The ethnographic and cultural entity of the Székelys and the SZÉKELY-LAND are so important within the Hungarian culture that its images with texts are discussed in a separate page in under the title Transylvania.

 

SZEKELYUDVARHELY

SZÉKELYUDVARHELY (Odorheiu Secuiesc, Rumania today) is the Székely center, west of the Mountains of Hargita (Hung. Hargitai havasok).
The first written document mentions the town in 1301, during the reign of the Hungarian king of the House of Árpád, telling about the castle here as the residence of certain Székely nobles.
In 1485, the renaissance Hungarian king Matthias (1458-1490) gave the town the privilege of a free royal town with the right to hold fairs.
It received its present name, Székelyudvarhely, in 1613, from Hungarian Prince of Transylvania Gábor Bethlen. The town has been going through numerous devastating periods, such as wars with the Ottoman (Turkish) troops, Tartars, Habsburgs.
For instance, Basta, the sadistic Habsburg commander set entire Székelyudvarhely on fire in 1602. The town actively participated in the Hungarian Liberation Fight of 1848, therefore, after it fell, it was ordered to pay military ransom to the Austrian court.
Székelyudvarhely has a permanent and very active theatrical company. The Reformed (i.e., Presbyterian) College was founded by count János Bethlen, in 1672. The college, originally called Gymnasium Bethlenianum, was a superior educational institution, which raised students, such as Balázs Orbán, the ethnographer of the Székely-land, Elek Benedek, the author, Miklós Barabás and others. The college building shown here was built in 1768, but when the college moved to a new unit in 1921, this building became a boarding school.

 

Madefalva SICULICIDIUM 1764

MADÉFALVA (Siculeni, Rumania today) is a sad scene of the Székley history. According to an order by Habsburg queen Maria Theresa (1740-1780), the male Székely population was subject to recruitment to serve as border patrols, under the command of the Habsburg military authorities.
The Székely people resisted to join the forced military draft and they organized a revolt against it. As a retortion, Habsburg officers Bukow and Siskovich made a blood bath near the village called Madéfalva (Siculeni, Rumania today), in 1764.
The terror-attack came under the darkness of the night, when the Habsburg mercenaries sneaked in the village and massacred 200 unsuspecting Székelys. They were buried in a mass grave, called Vészhalom (Engl. Hill of death), and as a result, thousands of terrified Székelys fled across the Carpathian Mountains, over to Moldova, which was in Rumanian territory.
These people later became known as the Csángó székelyek (Engl. Székelys who wandered away), and they still exist in Moldova today. History recorded the bloody event as the Massacre at Madéfalva (Lat. Siculicidium).

 

NYERGESTETO

The mountains of Nyerges is located along the road between Csíkkozmás and Kászonújfalu. The ridge of the mountains, called the Nyergestető is a familiar place for every Székely, since this area witnessed many battle victories and defeats, during history.
On August 1, 1849, on this narrow ridge, colonel Sándor Gál, and his 200-men-strong tiny Székely troops, tried to stop the huge Russian army pouring into Transylvania.
In the short but heroic battle, which was one of the last battles of the Hungarian Liberation Fight of 1848, all Székelys fell. Their spirits and heroic self-sacrifices for Transylvania and Hungary are remembered by this small but very idyllic monument.
There is a mass grave in the forest, closeby to this monument, which gives resting place to not only the 200 Székelys fallen in August 1849, but also to the soldiers who fell in battles against the Tartars in 1550, and the Turks in 1660. (For more info, and pictures about Transylvania visit the Historical textarchive site:www.historicaltextarchive.com)

 

Rovid tortenelmi attekintes

Alig van ország, mely több természeti ,történelmi és néprajzi kinccsel bírna, mint a Kárpátok által körülövezett Magyarország.
Be kell ismernünk, hogy éppen mi magyarok vagyunk azok, akik saját hazánkat és nemzetünket legkevésbé ismerjük. Pedig volt idő, mikor egész Európa rettegett hatalmunktól. Elvonult az a kor, midőn a föld népei nyugalmikból felzavarva útrakeltek új hazát keresni. A népvándorlás korában népünk is Európába robogott.
A kis lovaikon ülő és vadnak, kegyetlennek lefestett elődeink világrendítő harcainak azonban meg volt az erkolcsi eredmenye , ezen harcok egeszen hullámzásba hozták az eltiport népeket. A szabadságvesztett nyugatnak a kelet hős fiai megalapozták a jövő útjait. Új termő ágat oltanak, mely csakhamar meghozza a szabadság üdvos gyümölcsét. Szép és nemes e hivatás, dicső és magasztos e szerep, melyet a magyar nép Európa történelmében játszott.
Ázsia vészes viharai ellen fedezték Európát. Világhősök voltak. Ha itt nagy múltunkra hivatkozunk, ha a jelen eltörpülésének közepette távoli fényt idézünk, azt nem dicsvágybol tesszük, hanem mert a múlt iránytűje a jelennek. Főként szükségünk van nekünk a fényre, hogy a jelen bizonytalanságának ködében tájékoztassuk magunkat.
Kétségtelenül legérdekébresztőbb rész a Királyhágón túli, keleti terület , melyet az Unio végrehajtása után Erdélynek neveznek. Ezen roppant havasok által körülkeritett, sok helyen őserdőkkel borított országrész legelzártabb és legkevésbé ismert része Székelyföld. Pedig e terület figyelmet érdemel. Fellegvára és hatalmas védvonala volt őshazánknak, hol hősies szabadság és hazaszeretettel felvérzett keblek alkottak megvívhatatlan élő falakat. És éppen ezen , véghatárainkon fekvő legérdekesebb terület, a csodás Székelyföld az, melyet legkevésbé ismernek, s melyről önmagunk is legkevesebbet tudunk.
A népvándorlás korából , mely másfél évezred előtt mindent elsodort , egy néptörzs emelkedett ki, számában ugyan csekély, de azért mégis nagy tényező az újjáalakult Europában. Egy hősies néptöredék, mely bámulatosképp tartotta fenn magát a költözködő népek vészes hullámzásai között.
Ez a székely nép. Hogy a székelyek Attila hunjainak maradékai s, hogy e néptöredék az ország legrégebben itt lakó részét alkotja , azt újabbkori történeti kutatások kellően tisztázták.
Maradt azonban egy megfejtetlen kérdés, hogy miként tudta magát ezen kis törzs az ellenséges népelemek között Árpád bejöveteleig, vagyis 4 és fél századon keresztül akként fenntartani, hogy függetlensége es ősi nemzeti szervezete a hódítók zsákmányául nem esett?
Fenntarthatta magát egyrészt lakhelyének természetes erőssége és a nagyszámban épített várak oltalma alatt, másrészt a nép szívóssága, minden időben tanúsított hősiessége által, célszerű hadszervezete alapján, mely képessé az tette minden időben 30.000 harcost előállítani.
A hun birodalom összeomlása után a vidéken átvonuló népek közül egyik sem tudott itt véglegesen megtelepedni. A havasos vadont a székelyektől nem irigyelték, velük inkább szövetségben, mint harcban éltek. Tisztán láthatjuk, hogy mikor Árpád a Kárpátok által körülzárt medencét elfoglalta és azt népének biztositotta, a honfoglalás harcaiban itt talált, Attila öröksége felett őrködő székelyek szövetségeseként csatlakoztak a rokon magyarokhoz és részt vettek a magyar birodalom megalapításának küzdelmeiben.
A székely tehát nem meghódított, hanem szövetséges nép volt.
A keresztenysegnek Szent Istvan altal tortent behozatala nagy ellenhatast idezett elo az osvallashoz ragaszkodó székelyek között és végre is fegyver hatalmával kellett a székelységet annak elfogadására szorítani. A keresztény hit azonban még nem verhetett szilárd alapot a szívekben, valahányszor alkalom nyílt, az ősi hit titkos követői mindig felemelték fejüket.
(Orbán Balázs nyomán)